Monday, March 11, 2013

Deadpool: Bullseye


Miután láttuk, milyen egy rosszul megírt Deadpool-történet, térjünk vissza a 2008-ban indított sorozathoz, amiben bár ingadozott eddig a minőség, azért összességében nem rossz dolgokat olvashattunk. Ha emlékeztek, az oldal karrierjének elején elkezdtem bemutatni ezt a sorozatot, és szépen lassan haladunk is, történetenként. Legutóbb a Magnum Opus című sztori volt terítéken, ami felváltva zajlott ebben a sorozatban és a Thunderbolts füzetekben. A most következő történetünk már csak erre a sorozatra korlátozódik, a Bullseye címet viseli, és a sorozat 10-12. részeit tölti ki.

Ebben a háromrészes történetben már jóval szórakoztatóbbak az események, mint a Magnum Opus esetében. A fő motívum még mindig a Deadpool és Norman Osborn közötti konfliktus, ami a sorozat első három részében már elindult. Hiába keresitek, arról még nem írtam cikket. De a lényeg továbbra is az, hogy Osborn átverte kedvenc zsoldosunkat, és fizetség nélkül hagyta őt. Ám Deadpool nem arról híres, hogy ilyesmit eltűrjön, szóval Taskmaster segítségével kicsit megcsapolták Norman vagyonát. De ez még nem teljes öröm főhösünk számára, kéri a rendes fizetségét is, főleg, hogy azóta megint le van égve, és apró bérgyilkos melókat vállal el mindenféle jöttment embereknek. 
Emellett marad ideje újra hülyét csinálni Osbornból egy tévéinterjú alkalmával, ami igen viccesre sikerült, meglátjátok. Norman ezen feldühödve felkéri az ezúttal Sólyomszem jelmezébe bújt Célpontot (Bullseye, vagy Colin Farell a Daredevil filmből), hogy végezze el azt a piszkos munkát, amire a Thunderbolts csapata képtelen volt, és tegye el láb alól főhősünket. Ez pedig ugyebár nem egyszerű dolog, főleg nem egy sorozat 10. számában a 60+-ból. 
Nagyjából ennyi a leheletnyi történetünk, ha ezt megspékeljük jópár poénnal, remek bunyókkal és még egy-két érdekességgel, akkor három füzet ki is van töltve úgy, hogy ne legyen rá panaszunk. Az érdekesség alatt egy flashbacket értek Deadpool és Bullseye gyerekkorából, ami szintén humoros és ötletes jeleneteket von maga után. A történet lezárása pedig szintén megér egy misét, komolyan, halál laza.
Ezt nevezem szórakoztató Deadpool-történetnek. Egyszerű mint a szög, de rettentő beteg, humoros és akciódús. Emellé társulnak a szép rajzok is, és már örülünk is, Vincent. 
A sztorit tehát a Deadpool v4 10-12 számaiban találjátok, jó olvasást, ezt tessék bepróbálni, ha még nem történt meg.


No comments:

Post a Comment