Monday, April 15, 2013

The Walking Dead


Elég nagy projektbe kezdek itt a Genzo Comicson (mintha amúgy nem lenne elég elkezdve, de sebaj). Egy olyan képregénysorozatot mutatok be egyetlen posztban, ami mostanság elég nagy sikernek örvend, hála a közkedvelt tv sorozatnak, amivel tele van az internet három éve. Én magam a sorozatot nem néztem még meg, előbb a képregényt szeretném kivégezni, mert van ez a hülye szokásom, tudjátok. Elmondom tehát a felállást.

Ez a poszt kikerül a jobb oldalon a nagyobb projektek közé, és mindig szólok, amikor érdemes megnézni, mert bővült. Nem füzetenként fogom bemutatni (arra rájöttem az évek során, hogy hülyeség), hanem kötetenként, hiszen úgy is megjelent, hat füzetet tartalmaz egy TPB. Eddig 17 ilyen kötet van, én pedig az elejétől kezdve szépen mutatom be mindet, és ha minden jól megy, ha végigérünk, akkor egyetlen posztban itt lesz minden Walking Dead képregény ismertetője. Nem lesz rövid a végső termék, ezt leszögezhetjük az elején. De csapjunk is bele, jöjjön az első kötet egyelőre, a folytatás pedig hamarosan.



Tudom, hogy ez a része a történetnek már sokaknak unalmas lehet, hiszen a megjelenés is jócsán túlvan ezen a ponton, a sorozat pedig úgyszintén. De azért mégis lehetnek, akik eddig nem olvasták ezt a képregényt és nem nézték a sorozatot sem, talán nekik meghozom a kedvet ehhez a történethez.
A világ valamilyen titokzatos oknál fogva megint átvészelt egy zombiapokalipszist. Ebben az elpusztult világban ébred fel Rick Grimes rendőrtiszt a kómájából, akinek annyi fogalma van a történtekről, mint nekünk, ugyanis az eseményeket homály fedi. Ezért is tudunk jól azonosulni ezzel a figurával, és izgalommal követni őt az útján, hiszen amiket ő felfedez/megtud, az nekünk is új. Sokáig úgy tűnik, egyedül maradt ember ebben a világban, mindenhol zombik fogadják őt, nem túl kedvesen. Szerencsére egy apa és a kisfia útbaigazítja őt, pár morzsát is elszórnak a történtekről, de még mindig keveset tudunk, izgalmas. Megtudjuk, hogy a nagyvárosokban még lehet remény arra, hogy túlélőket találjon főhősünk, hiszen a kormány odatoborozta az embereket a vész elől (ami nekem elég hülye ötletnek tűnik, később kiderül, hogy az is). Talán arra is van esély, hogy Rick felesége és kisfia is megúszták, és mindannyian Atlantában vannak. Útnak indul hát, hogy kiderítse, mi folyik a nagyvárosban, és nem is ígérkezik unalmasnak az ottléte, hiszen az egész várost meglepő módon ellepték ezek az aranyos hörgő agyfaló izék. A várostól nem messze azonban egy csapat túléló tengeti mindennapjait, hozzájuk csapódik Rick is, és kellemes meglepetés várja őt. Felesége, kisfia és régi kollégája is épségben ott van, és még pár kedves- vagy nem épp kedves túlélő. 
Na most, ottvan ez a kis csapatnyi embert magára hagyva egy zombikkal teli világban, és mit csinálnak? Konfliktust egymás között. Nincs elég bajuk anélkül is. Amint az kiderül, Ricket igencsak halottnak hitte mindenki, de főleg a felesége és a kollégája, így sablonos módon ők összejöttek a zombiapokalipszis közepén. Milyen aranyosak. A mégis életben levő férj kicsit bekavar az újdonsült párocska közös életébe, a kötetből kiderül, hova vezet ez a "hárman párban" mese. Emellett vannak még történések, de azokat már nem mondom el.
A képregény fekete-fehér, ezen essünk túl itt az elején. Bár én elviseltem volna egy olyan színvilágot, ami a borítókról köszön vissza, vagy olyasmi is passzolt volna, mint a The Goon színes kiadásai, de be kell érnünk ezzel. Az ilyen képregény pedig nagyobb kihívás a rajzolónak, ugyanis nem lehet a szép színezés mögé rejteni az ócska rajzokat, hátha nem vesszük észre. Itt szinte csak rajzok és a szürke árnyalatai vannak (Fifty shades khm), és szép a grafika, szóval nem gáz, hamar hozzá lehet szokni. A történet pedig jól indul, a folytatásokban pedig már előfordulhatnak apróbb spoilerek a részemről, anélkül nem lehet végigmesélni valamit. Szóval óvatosan az új olvasóknak, szóltam előre.

No comments:

Post a Comment